megleszel magaddal

...csak leszek, vagyok, voltam..

..azzal, hogy egy számjeggyel előrébb gördül az a bizonyos szám, amit az összes ismerkedés alkalmával elmondunk, és amivel hencegünk, ha fiatalabbal találkozunk, nem lesz semmi más. nem attól függ, hogy az ember felnőttebbnek érzi magát, hogy mennyi idős is...mindig minden belül dől el.

baromi gyorsan telnek az évek és amióta elhagytam a gimnáziumot, megszűnt az a kis burok körülöttem.ott volt a biztonság, az állandó barátnők,barátok, ez már nincs...és annyira védtelen lett az ember, hogy mindig kapaszkodna valamibe, mindig, de rá kell jönnie egyszer, hogy nem így van, rohadtul nem így.
mindig a barátok, meg a barátok, meg a barátok...aztán egyszer csak ott találja magát az ember, hogy kapott egy akkora pofont, hogy hat falon átrepült, de semmi gond, feláll mosolyog, mint mindig, de amikor jön a következő és a következő és hülyének nézik és kihasználják akkor jön rá, hogy egyedül van, egyedül kell talpra állnia, egyedül kell talpon maradnia és soha de soha többé nem lesz ilyen. tényleg?

tényleg.

valami iszonyú nagy fájdalom van idebent. gyűlölet meg minden..gomolyog és egyszer csak ki fog törni...
de nem,mert nem engedem elfojtom, jóóó mélyre és pont ezért jó nekünk, az a bizonyos kontroll ilyenkor hálás vagyok.
meg persze mindenben inkább a jót nézzük..továbblépünk és néha még bosszankodunk, de tudjuk, hogy soha de soha többet nem fogunk ilyen hibába esni. el kezdjük építeni a saját kis burkunkat...

jó így,megleszel magaddal.

idézhetnék- idézek!

tegyél ki úgy az ébredő betonra
tömött precíz sorokba rendszerezve
akár a tér kofái hajnalonta
a nektarint a műanyagrekeszbe
ott hol a nyár édes fügéit méri
árnyékokkal bújócskázik a reggel
tegyél ki úgy az ébredő betonra
a szív helyén egy műanyag rekesszel




tudom,hogy ez nem épp vidám:
e nemjövés, ez ócska szesz
-élek,s ez nem az én hibám.
ígérem orvosolva lesz.



legyél csokimban málnagranulátum,
leszek csigádban jó fahéj, ígérem, 
s ha jő papírod oldalán a dátum, 

mi majd bután kacagva,kéz a kézben,
akár egy-egy falatka, föl-le járunk 
a zord idő metálprotézisében.




szeretni puszta illemtan.
ki üres, részed nem lehet.
semmim sincs, de velem van
az,hogy elengedtelek.

épp elég

ha kinyitod a szemed, tágul az elme és a tiszta gondolatok csak úgy bekúsznak. nem is kell mást tenni.egyszerű

ha megérint és melegséget érzel az jó, azt mondják. ha megcsókol és azt mondanád még,akkor valami van, azt mondják. nem egyszerű eldönteni, hogy mikor lépsz jó felé. mikor választod azt a bizonyos jó utat, de a rizikó jó dolog. valaki olyan biztonságban él. kiszámolva, eltervezve előre mindent, átgondolva a lehetőségeket. nem kell..ha most jó,akkor miért ne tegyem? fejjel a falnak.

minden ember mellett változunk és mi is formáljuk a másikat. nem olyan radikálisan csak icipici nyomásokkal,amíg végül azt vesszük észre, hogy már nem is kell mondanunk,hanem miattunk teszi..jó érzés. nem akarom megváltani a világot. sose volt a terveimben, csak néha jó jót tenni és látni,hogy egy ember miattam változik vagy szeretne változni...
minden ember mellett megtanulunk dolgokat..türelmet, hogy kell kimutatni bizonyos érzelmeket, helyzeteket kezelni és ez tesz minket olyan rutinossá..felkészülünk előre, hogy ne érjen meglepetés és sokkal könnyebb lesz minden..

tetszik ami most van.ennyi épp elég.

kell

ha azt tennénk,amit annyira szeretnénk az annyira de annyira könnyű lenne. nem törődnénk másokkal, határokkal, szabályokkal. én így szeretném. de még mennyire...
de itt vannak a gátak, az utak,amiket követni kell. fúj de csúnya ez a szó...kell...ki mondta?
ki mondta,hogy nekem most a jogon kell lennem? ki mondta,hogy én csak ilyen és ilyen emberbe szerethetek bele? ki mondta,hogy én csak márkás sonkát ehetek és nem a nonamet? ki mondta,hogy nem mehetek ki pizsamában az utcára? senki...de kell. és teszem a dolgom. mint valami robot. megyek és csinálom, érzem, eszem és öltözködök,ahogy kell. így senki nem szól semmit és minden nyugodt.
de belül meg ott tombol az az iszonyatos kényszer,hogy kitörjek ebből a kötelezőségből-egyáltalán van ilyen szó?-mert nem csak egy út van,mert néha annyira menekülnék ettől a kényszertől.
másfelől meg tudom,hogy ez így mégis jó.

felülnék az első vonatra és mennék...nem a cél a fontos. nem a végállomás csak az útra kell koncentrálni és élvezni a látványt az érzést,hogy nem egy sablonba vagy bezárva.
...sose tudnám elviselni a ketrecet.



egy csókot szeretnék.

a kakaómat szürcsölöm

csak a kakaómnak mondom el-

így tudnék csak gondolkozni?
sose tudok gondolkozni.miért?ijesztő,hogy nincs meg az a lendület..az az ihlet.március óta.

megŐrület-
két lépést tesz előre,majd ugyanazt a két lépést hátra is megteszi önmagában és idegesítőnek tartom. igen tulajdonképpen magammal van a legnagyobb gondom.
mindig örül az ember,ha új felfedezéseket tehet. tehát most örülnöm kéne,hogy megtaláltam a hibaforrást..?önmagamat.

mindig csak a rend a csend meg aaaa...rend-
első fázis:homokba dugott fej
második fázis:jól vagyok
harmadik fázis:egyedül vagyok baszki
negyedik fázis:egyedül vagyok dejó
ötödik fázis:tényleg egyedül vagyok basszus?
azt hiszem valahol itt ácsorgok egy helyben. de mi is lenne a hatodik?végre élvezném,hogy egyedül vagyok. vagyis nem mondom,hogy most nem,de néha előugrik valami nagyon pici kis lény odabentről aki még mindig le akar rántani a mélybe, próbálok ellenállni. például elsétálok és a végén eljutok az undor egy olyan szintjére, hogy ha nem néznének hülyének, odahánynék.

ének párbeszédje-
fogd már föl,fogadd el, legyél régi. csak egy kicsit húzd ki magad és mosolyogj úgy igazán boldogan. -de hogy kérhet egy nem igazán boldog lánytól valaki ilyet?micsoda utasító modor ez?nem teszem!majd ha tényleg úgy érzem,de most nem.ne.-én tudom mi kell neked..azt a bizonyos törődést keresed,ahaaha.tudom én mit jelent az.piszok egyszerű...


hosszú ez a nyár. vagy csak én érzem annak? menne már...

értelmet keresek az értelmetlennek

elcseszett egy bejegyzés lesz ez..
csaknem két hónapja szótlanul. nem volt jó így. annyi minden bolyongott itt bent a fejben,csak annyira nehéz lett volt leírni, de még most is az..
ha úton vagyok csak úgy száguldoznak odabent a gondolatok és meg sem állnak, addig amíg le nem ülök ide.ide a gép elé és be nem kapcsolom azzal a szándékkal,hogy kirázzam őket a fejemből,mert akkor hirtelen mindent elborít a feketeség és minden eltűnik.
furcsa. valahogy benne ragadtam egy állapotban,ahonnan nem tudom,hogy mi/ki az ami/aki képes kiszakítani.mert,hogy még én magam se tudok ellene küzdeni..
talán ezzel jellemezném az elmúlt másfél-két hónapot.egy ilyen semleges állapottal.
gondoljgondolj erősen.sötét.
szerintem rám nincs szüksége senkinek. teljesen ezt érzem néha. ha most nem jelentkeznék napokig,senki nem keresne. könnyebb lenne?úgy érzem igen..nincs az a sok erőfeszítés,az az elvárás és nem érezném ennyire egyedül magam. próba
talán több holtpont van, amit át kell lépni,miután föleszmél az ember,hogy tulajdonképpen már nincs ott az a valaki,akit vizsgaidőszakkor felhívhat sírva,vagy akinek elújságolhatja,hogy hányast kapott, akivel éjjelente megszökhet pár órára...de nekem valahogy nem sikerült még átlépnem az utolsó holtpontot,ami felszabadít.. belül kapálózok kívül meg iszonyatosan jó képet próbálok vágni, de ahogy jön egy amolyan "megfelelő személy" nem gondolkozok...csak mert azt az érzést szeretném újra,hogy végre valaki törődik velem...mindennél jobban.jó ez egy normális emberi igény-mondaná más- de én érzem,hogy ez nem normális ami bennem van.vagy csak már rég volt ebből hiányom?
no meg ez a nyári hazaköltözés..egyre nehezebb.óriási kihívásnak érzem,hogy több hétig együtt éljek a családommal... bár még csak hétfő óta -azaz nem egész hat napja vagyok itthon- olyan mintha már két hete lennék ide bezárva...kicsit begolyózok. már olyan abszurd gondolatok járnak a fejemben,hogy majd én elkezdek tanulni. kéne is nem azt mondom, de még csak három hete lett vége a vizsgaidőszaknak azért ennyire ne siessünk..
tulajdonképpen itt nem magával a körülménnyel van a gond,azaz,hogy itthon... csak ott van az az aprócska gond, hogy itthon igazán semmi dolgom nincs...és ha dolgoznom kéne,egy szót se szólnék. így meg 12órás alvások után felkelek kajálok, dvdzek egész nap, persze az ebéd és a nasi nem maradhat el, talán még délután nyomok egy másfél órás alvást, és tulajdonképpen a nap elment,amit persze az esti kajálással zárok le...és ez így megy minden egyes álló nap. kész őrület.semmi késztetés nincs arra,hogy elinduljak bármerre is...

szóóval igazán:
SEGÍTSÉG!
-ennél sokkal óriásibb betűkkel és sokkal de sokkal több felkiáltójellel.
 kétségbeesetten.

megnyugvás

a szemében láttad..várta,hogy megmentsd,de te csak álltál ott tehetetlenül..és ez a tekintet örökké belevésődött a szívedbe..de te nem tudtál semmit tenni érte..